Tényleg a gyerek érdeke?

A hozzánk forduló válási krízisben lévő párok egyik legkardinálisabb aggodalma, hogy hogyan fogja a gyerek túlélni ezt az egész folyamatot. Rengeteg a szorongás, a dilemma a szülőkben, futnak ide-oda, gyerekpszichológustól kineziológusig, bizonytalanságukat azonban csak növeli, hogy a szakemberek sokszor egymásnak ellentmondó tanácsokkal látják el őket. 

Nyílván mindenki a legjobbat akarja ebben a helyzetben. Van néhány olyan megoldás, ami elsőre úgy tűnik, megkönnyíti a gyerekek útját a válás elfogadásához és feldolgozásához. De ha kicsit megkapirgáljuk a felszínt, kiderül: a gyerekek érdekében hozott döntések sok esetben éppen ellenük fordulnak.

Válás előtt

  • Nem válunk el miatta

Gyakran még szakemberek körében is vitákra sarkalló a kérdés, vajon mi a jobb egy gyereknek, ha egy kihűlt, megromlott házasságban a szülei együtt maradnak, vagy ha úgy döntenek útjaik külön folytatódnak. Természetesen nem lehet egyértelmű válasszal reagálni a kérdésre, hiszen minden helyzet más és más, de az biztos: a gyermek vállára rakni annak a felelősségnek a terhét, hogy MIATTA maradunk benne egy számunkra már-már elviselhetetlen kapcsolatban, hatalmas hiba. Ebben az esetben csak a gyerek tartja össze a családot, miközben ez nem az ő feladata lenne. Képzeljük el, hogy a család egy építmény, aminek a plafonját a gyerek tartja felemelt kezekkel. Ez annyira megterheli, hogy nehezen tud másra koncentrálni (és ez akár tanulási nehézségekben is megjelenhet) valamint képtelen élvezni a felhőtlen gyerekkort. Arról nem is beszélve, hogy előbb-utóbb elfárad, leengedi a kezét és az egész építmény, úgy ahogy van összeomlik.

  • Nem mutatjuk ki negatív érzelmeinket

Párkapcsolati problémák esetén gyakran fogalmazódik meg a szülőkben, hogy nem akarják érzelmeikkel terhelni a gyerekeket. Ők azonban érzékeny kis antennáikkal nem csak azt veszik, amit mondunk vagy mutatunk, sokkal inkább fogékonyak arra, ami a lelkünkben zajlik. Ha a kettő között hatalmas a disszonancia, a gyerek azt éli meg, hogy valami nem oké. Ez az érzés pedig egyenes út lehet a szorongásig. Az érzelmek kimutatásával nem terheljük a gyerekeinket, azzal viszont igen, ha tőlük várjuk ezekre a megoldást, a vigasztalást. Érzelmeinket vállaljuk fel előttük, hiszen ezen keresztül tanulják a világot, és nem ijednek meg akkor sem, ha ők is hasonló érzésekkel szembesülnek!

  • Titkolózunk

Nyílván nem arról van szó, hogy mindent részletesen elmondjunk nekik, nem kell belelátniuk a mélyebb párkapcsolati dinamika bugyraiba, de az ő szintjükön fontos velük megosztani minden olyan változást, ami őket is érinti. Eszembe jut az az eset, amikor az apuka az éjszakákat már nem töltötte otthon, hanem minden este a gyerek fektetése után elment az új partneréhez, majd korán reggel visszajött, hogy kislánya semmit se sejtsen meg abból, mi történik. A gyerekek mindig megérzik, ha a szülők rejtegetnek valamit. A fejükben lévő kis hézagokat pedig fantáziával töltik ki, amik akár sokkal rémisztőbbek lehetnek, mint a valóság.

Válás közben

  • Maszatolunk az elmondással

A szülők legnagyobb félelme magához az „elmondás” pillanatához kapcsolódik. Félnek attól, hogy a gyerek kiborul, sír, hogy nagyon-nagyon rossz lesz neki. Ezt azonban nem lehet megúszni. A gyerek életében ez egy nagy változás lesz, ami önmagában is krízis. A változás új és bizonytalan helyzetet teremt, ami félelmetes lehet elsőre. Ezt a félelmet szülőként azzal tudjuk leginkább enyhíteni, ha minél több tényt mondunk a gyereknek arra vonatkozóan mi és hogyan történik vele a válást követően. Gyakorlati apróságokra gondoljunk, például arra, hogy ki megy érte az oviba, hol fog lakni apa, ki viszi majd hétvégén a focimeccsre. Ezek sokkal fontosabbak számára, mint az, hogy apa és anya kapcsolata miért romlott meg.

(Arról, hogy hogyan beszéljünk a gyerekkel jó támpontokat ad ez az írás)

  • Fokozatosan akarjuk bevezetni az új helyzetet

Minden változás velejárója, hogy elgyászoljuk a régi helyzetet. Ettől azonban nem szabad félni! A feldolgozásban sokat segít az, ha egyértelművé tesszük a gyereknek ezt a változást. Ha óvatoskodunk és ezzel fenntartjuk még annak a látszatát, mintha a válás meg sem történt volna (pl. apa minden este átjön vacsorázni), miközben megtörtént, az nagy zűrzavart, szorongást okozhat benne. Popper Péter szavai jutnak eszembe erről: vajon mi a jobb: egy rossz fogat hirtelen kihúzni, ami hatalmas fájdalom ugyan, de utána elindulhat a gyógyulás, vagy minden nap húzni rajta csak egy kicsit, ami kevésbé fáj ugyan, de végtelen hosszúvá teszi a gyógyulási folyamatot. 

  • Megkérdezzük tőle, hogy legyen

A döntések felelőségének gyermekeinkre való áthelyezése korunkban hatalmas társadalmi probléma. Kétségbeesett szülők fordulnak pszichológushoz kisgyermekeik különféle szorongásos tünetei miatt. A beszélgetésekből pedig rendre kiderül, hogy a családi élet irányításába egyenjogú partnerként vonják be gyermekeiket. Egy gyerek azonban a szüleitől várja a biztonságot és a stabilitást. Váláskor ő nem tud dönteni a szülei között, neki mindketten egyformán fontosak számára. Segítsünk szülőként abban, hogy felállítunk egy rugalmasan működtethető, de tiszta kapcsolattartási rendszert, kereteket adva ezzel gyermekünk mindennapjainak!

Válás után

  • Naponta ide-oda ráncigáljuk

A szülők azzal kapcsolatos szorongásai, hogy a gyerekek túl hosszú időszakot töltenek a „másik” szülőnél, általában nem a gyerekekről, hanem saját magukról szólnak. Így fordulhat elő az, hogy a gyerek érdekében szegény kis lurkó naponta ingázik a szülei között. A váltás mindig felfokozott érzelmi állapotot hoz magával, ami után következhet az alkalmazkodás: az az időszak, amikor a gyerek felveszi a másik szülőnél működő ritmust, idomul az ottani szokás és szabályrendszerhez, rákerül azon családfél érzelmi hullámhosszára. Ez sok esetben több órát, akár fél napot is megkíván. Amikor ez megtörténik, a gyerek akkor érkezik meg igazán. Egy naponta költöző gyerek életében nincs nyugalom, nincs megérkezés, az egész egy érzelmi hullámvasút. 

  • Nem tartunk kereteket

Sok tényező húzódhat meg a mögött, hogy a szülők engedékenyebbek lesznek a válás után: Bűntudatot éreznek a gyermekkel szemben, így a keretek fellazításával akarnak kompenzálni, sajnálják őt, és nem szeretnék még szabályokkal terhelni, félnek, hogy elvesztik gyermekük szeretetét és az majd a másik szülőhöz fog jobban ragaszkodni. Nem ritka, hogy az elvált felek között beindul egy ’ki a jobb fej szülő?’ verseny. A keretek, szabályok pedig nagyon fontosak: ezek teremtenek a gyereknek biztonságot és kiszámíthatóságot. Hiányuk pedig gyakran vezet szorongáshoz, viselkedési zavarokhoz. (a szabályok szerepéről bővebben ebben az írásomban olvashatsz)

  • Elzárkózunk bármiféle párkapcsolat lehetőségétől 

Ha egy szülő egyedül marad a gyerekével, gyerekeivel, sok esetben kialakul a „mi így vagyunk egy család” filozófiája, a szülő a környezetnek, önmagának és a gyerekeinek is meg akarja mutatni, hogy erős és megbirkózik az új élethelyzettel. A gyerekek felé is azt kommunikálja, hogy jól van ez így, nem hiányzik nekünk senki. Miközben folyamatosan ott van benne a félelem attól, hogy ha megjelenne az oldalán egy új partner az egyet jelentene a gyermeke szeretetének elvesztésével. Pedig egy új párkapcsolat és egy mozaikcsalád kialakítása rengeteg pluszt adhat hozzá egy gyermek életéhez. 

Abban, hogy hogyan építs fel egy harmonikus mozaikcsaládot nagy segítségedre lehet ez a könyv.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük