Elvált szülők és a COVID-19

Az elmúlt napokban sok kérdés érkezett hozzánk elvált, gyermekeiket külön nevelő szülőktől. Nem kérdés, hogy a járványügyi veszélyhelyzet – mint minden másra az életünkben – a kapcsolattartására is rányomja a bélyegét. De vajon hogyan jelennek meg a gyakorlatban ezek a hatások? Milyen kérdésekkel, dilemmákkal néznek szembe azok a szülők, akik külön élnek?
Írásunkban összeszedtük a leggyakoribbakat.

  • Engedhetem-e a gyereket a másik szülőhöz? 

Erről a kérdésről nem szabad úgy gondolkodni, hogy az “engedjem” szó elhangozzék. Amennyiben a szülők közösen vállalnak felelősséget a gyermekért, úgy egyik szülő sincs abban a pozícióban, hogy engedje vagy ne engedje a másik szülőnek a kapcsolattartást. Ez nem egy szülői döntés, hanem egy kettőjük közötti megállapodás kell, hogy legyen. Amennyiben fennállnak olyan tényezők, ami miatt az egyik szülő veszélyeztetett kategóriába tartozik, úgy a két szülőnek kell egyeztetni arról, hogy a gyakorlatban módosítsák-e a kapcsolattartás szabályait. 
Ha a gyerek otthon van mindkét helyen, és mindkét szülőnél adottak az otthon tanuláshoz szükséges körülmények, úgy nem szükséges korlátozni a kapcsolattartást. Nem lenne szabad a gyerekben azt a hamis illúziót kelteni ezzel, hogy csak az egyik szülő tud biztonságot nyújtani a számára. A gyerek nem birtoktárgy, nem lehet egyik szülő tulajdona sem. Ketten vállalnak felelősséget érte még akkor is, ha külön élnek.

  • Az ex-em sokkal felelőtlenebb egyébként is. Mit tehetek most a COVID idején ezzel?

Ez a kérdés felveti azt az általános dilemmát, hogy vajon kell-e és lehet-e ugyanaz a szabályrendszer a két különélő szülőnél. Nagy valószínűséggel két különböző életszemléletet képviselnek, ami korábban sem volt összeegyeztethető. Két különböző felfogású, temperamentumú ember sosem fog tudni egyformán viszonyulni adott gyereknevelési kérdésekhez. Az ex-ünk gyereknevelési szabályaiba beleszólni, felülbírálni, korrigálni teljesen reménytelen vállalkozás.
A mostani helyzet nagyon érzékeny erre, mindenki sokkal feszültebb, minden bizonytalan, nem tudjuk mi lesz másnap. Nagyon veszélyes terep ezeket a feszültségeket felhasználni arra, hogy az egyébként is meglévő ellentéteket még tovább szítsuk. Jó lenne úgy felfogni az egészet, hogy egy csapatban játszunk, mindannyian azért vagyunk, hogy a legjobb legyen mindenkinek. Nem tehetünk mást, mint bízzunk abban, hogy a gyermekünk másik szülője ugyanúgy a legjobbat akarja neki, akár csak mi!

  • Mi van, ha én megtiltok valamit a kamasz gyerekemnek (pl. találkozzon a barátaival) de az ex-em megengedi majd, amikor nála lesz?

Nagyon fontos, hogy a nagyobb gyerekek azokat az óvintézkedéseket, melyeket kénytelenek vagyunk betartani, ne azért tegyék meg, mert mi engedjük vagy nem engedjük, hanem azért mert ők is felelősséget vállalnak a társadalomért. Ha hitelesen, önazonosan közvetítjük álláspontunkat a gyerekeknek, úgy ezek az értékek fontosak lesznek számukra akkor is, amikor a másik szülőjüknél vannak. Nem a másik szülő megnevelése a cél, hanem annak kialakítása, hogy a mi értékrendünk gyökeret eresszen a gyerekeinkbe. Ezt pedig hiteles kommunikációval és példamutatással tudjuk megtenni. Érdemes bennük is tudatosítani, hogy a szabályok betartása közös érdekünk. 

  • A volt párommal közösen döntünk úgy, hogy nem jönnek hozzám a gyerekek, amíg rendeződik a helyzet. Őket nem fogja ez traumaként érinteni?

Nagyon sok múlik azon, hogy hogy kommunikálunk ebben a helyzetben a gyerekkel. Ha úgy beszélünk róla, hogy ez egy egy közös döntés és hitelesek vagyunk abban az elképzelésünkben, hogy ezt mindannyiunk érdekében tettük, akkor ezt a gyerek is könnyebben el fogja fogadni. Nagy hangsúlyt kap ebben a helyzetben az online kommunikáció és bár nem helyettesíti a személyes találkozást, érdemes sokkal gyakrabban beiktatni ezeket az alkalmakat a mindennapokba. Egyeztessünk volt párunkkal erre vonatkozóan is egy rendszert, ne véletlenszerűen történjenek a virtuális találkozások. A gyerekek biztonságérzetét erősíti ha kiszámítható az online kapcsolattartás. A beszélgetések során fókuszáljunk arra, hogy kivel mi történt, ne az legyen a fő téma, hogy ki mennyire szomorú a kialakult helyzet miatt! Ne hibáztassuk a másik szülőt, ne mondjunk olyat hogy ő nem engedi a kapcsolattartást, és ne azt hangsúlyozzuk, hogy mennyire hatalmas bennünk a hiányéret! Ezzel erős szorongást, bűntudatot, lojalitáskonfliktust okozhatunk a gyermekben. 

  • Be kell-e pótolni a kimaradt időt, amit most nem tölthetett a gyerekem a másik szülővel?

Valóban a közösen töltött idő tartama a lényeg? Mit akarunk vajon bepótolni, amikor az elmaradt időt követeljük? Ha a gyerekünk felnőtt korában visszanéz a kapcsolatunkra, akkor biztos az lesz az emlékeiben a meghatározó, hogy 2020 tavaszán hány napot-órát-percet töltöttünk együtt? Sokkal inkább az együtt megélt idő érzelmi színezete és minősége lesz számára a maradandó és nem az idő mennyisége. Ha van egy belső hitünk és bizalmunk abban, hogy az a kapcsolat, amit a gyerekünkkel eddig együtt építettünk és amit majd ezután a helyzet után is építeni fogunk, úgy könnyebben elengedhetjük azt a görcsösséget, hogy mi az ami “jog szerint jár”, lehetünk rugalmasabbak és megengedőbbek a helyzettel kapcsolatban.

A krízis mindig fordulatot hoz az életünkbe. Bármennyire is lezuhanunk a helyzet mélyére, kijöhetünk belőle úgy, hogy fejlődünk általa. Ha tudunk nyitottak és rugalmasak lenni a változásra, át tudjuk értékelni a körülöttünk lévő világot, a kapcsolatainkat. Ez egyéni szinten is hozhat pozitív változásokat és fejlődést, ami akár hatással lehet az ex-ünkkel való kommunikációra is. 
Ha a két különélő szülő most konstruktívan tud együttműködni, és támogatni a gyermeket ebben a szituációban, akkor ez továbbvihető és jó mintaként szolgálhat más, későbbi krízishelyzetekben.
Próbáljuk a helyzetet jó tanítóként felfogni! Legyünk alázatosak és ne azt nézzük, hogy a másik szülő is tud-e alázatos lenni! Vegyük le a fókuszt arról, hogy ő milyen, ő mit csinál, ő hogyan küzd meg a helyzettel! Foglalkozzunk azzal, hogy mi az, amit mi most megtehetünk és meg is teszünk a gyerekeink és a családunk védelme érdekében. Vigyázzunk egymásra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük